|
Megszentelt utak
Megint érte jött a farkas. Brian tudta, ezúttal nem fog tudni elmenekülni. A házában volt. A szobájába tartott. Brian lefutott a lépcsőn, a pizsamája elszakadt az ajtóban. Vér borította a kezét, de nem tudta miért.
Kirohant - át az előkerten, át a kapun, az erdőbe. Megállás nélkül futott, lélegzete gőzpamacsokat bocsátott az éjszakai levegőbe. A szél hidegen fújt. Az erdő fenyegető volt, minden tövises és sötét. Hóval borított gyökerek tépték a lábát, tüskék szaggatták a ruháját.
A farkas utolérte. Tudta, most el fogja kapni - a többi hajsza csak álom volt, de ez valódi. Hátrapillantott a válla felett és hirtelen felismerte mit jelent a hab az állat állán. Éhes volt; a fiú látta a szemében a vágyat a húsra.
Valahol elöl a közelben egy üvöltés repesztette szét az erdő állandóságát. A Hold egyszerre előúszott egy felhő mögül és láthatóvá vált, félig telten, a fiúra derengve, a hóra hullajtva fényét. Farkasmancsok ropogtak a havon. Mi volt az? Fehér harcol a feketével ott elöl? Sötétség. Farkasszemek?
Brian megfordult ahogy a farkas ráugrott. Súlyos karmok vágódtak a mellének, de nem sértették fel a bőrt. Hanyatt esett, a levegő kiszorult belőle. A farkas felette állt, hatalmas szája nyitva. Brian tekergette a nyakát egyik oldalról a másikra, vadul keresve némi segítséget.
A farkas megmarta a nyakát egyszer, gyengén, majd még egyszer, erősebben. Agyarak tépték fel a bőrt. Vér cseppent ki. Brian nyöszörgött. A farkas eleresztette és mélyen a szemébe nézett.
- Eljöttél...- mondta, először méltányolva Brian-t.
***
Brian felébredt. Hideg veríték mocskolta be az ősi takarót, amibe becsavarták. Még mindig viselte a pizsamaalsóját, de a véres felső eltűnt. Egész testében megborzongott, ahogy rádöbbent milyen hideg is van. A padlásról lenézve egy öreg indiánt látott, amint épp görnyedve fát rakott a tűzre. Az öreg hosszú haja szürkésfehér volt, és bár nagyon idősnek látszott, mozgása oly könnyed volt, ami meghazudtolta korát. Tölgy égett a tűzben, durrogva és ropogva, ahogy a nedveket elérték a lángok. Valaminek igen kellemes szaga volt. A fiú szemei végigfutottak a fatetőn, a szálfa falakon, a bográcsokban levő ételeken, a szoba értékes üvegablakán. Karcolások voltak a falakon, mintha valamilyen állat rajtuk élesítette volna a karmait.
- Csináltam neked süteményt. Gyere le, kicsi - mondta az öreg. Brian megrázta magát, hogy jobban felébredjen, bukdácsolt az ágyban, majd megtalálta lábával a masszív létrát és lemászott. Megvakarta magát és egy bolhát talált a pizsamájában.
- Hol vagyunk? Nem... nem emlékszem... - kezdte Brian.
Az öreg egy rakás lepényt rakott az asztalra és mellé valamit, aminek juharszörp szaga volt. Tiszta vaj olvadozott a felső lepényeken. Brian majdnem megkóstolta.
- Egyél - mondta az öreg, az arca rezzenéstelen, ahogy a tűzhelyen levő kannához ment, hogy kávét töltsön magának.
Brian körülnézett a szobában. Most látta, hogy a karcolások a falakon faragások voltak - céltudatos sebek a fán, nem egy vadállat véletlenszerű karmolászása. Egy magányos füstpamacs tekeredett elő egy kis agyagcsészéből, amin valamilyen kisállat koponyája alatt lógott. A füst zsályaillatú volt, átható és kitisztította az orrát. Brian lassan leült az asztalhoz, még mindig a szemit dörzsölve és próbálva teljesen felébredni. A szoba furcsa volt, de furcsán családias.
Szél fújt át a kéményen és a tűz egy pillanatra felszikrázott. Az eltévedt szellő átszelte a szobát, és az öreg, úgy tűnt, meglepődött ezen. Felemelte a fejét mintha valami távoli dologra figyelne és bólintott.
- Nos, akkor menj tovább és figyelj, ha a szagot nem tudod elrejteni. Számítok rád.
Még egy gyors szélroham kavarta spirálba a füstölőből felszálló füstöt. Ekkor a szellő hirtelen elnyugodott.
Az öreg megrázta a fejét, mosolygott és leült az asztalhoz. Az arca ünnepélyessé vált. Brian úgy találta, bízik az öregben, és a meleg lepény túl jól nézett ki ahhoz, hogy kihagyja. Megragadta a villát és vett az ételből.
- Először mindig nehéz. Nem emlékszel mi történt vagy hol is vagy. Ez jó lehet; sok minden történt veled. Emlékszel a nevemre?
Brian tagadóan rázta a fejét és még több vajas lepényt tömött a szájába. Farkaséhes volt. Az öreg nem figyelt erre.
- A nevem Utolsóként-Meghaló. Ez az a név, amit a Nép adott nekem, amikor a te korodban voltam. Ez... kapcsolatos azzal a jövendöléssel, amit születésemkor mondtak, hogy élni fogok a vég eljöveteléig. A családom hosszú életű. A gyámod leszek egy rövid ideig.
- Gyámom? Miért? Vannak szüleim. Hol vannak?
- Nincsenek itt. Nem tudsz visszamenni hozzájuk. Átváltoztál, Brian.
- Hogy változtam? Nem tudok visszamenni hozzájuk? Hogy érted ezt?
- A farkas-népből való vagy, Brian. Garou vagy. Alakváltó. Vérfarkas.
- Vérfarkas?? Te hülyülsz velem.
Az öreg megrázta egyszer a fejét, határozottan.
- Nem. Garou vagy. Mint én.
Brian lerakta a villáját.
- Őrült vagy öreg. - Felállt. - Te egy átkozott őrült vagy. Hol vagyunk? Te elraboltál engem?
- Ülj le és fejezd be a reggelidet, Brian.
Brian az ajtóhoz futott és kitárta. Csakhogy odakinn, az ajtó előtt a hóban egy hatalmas, fekete farkas pihent nyugodtan. Azonnal megfordult, ahogy Brian kinyitotta az ajtót és morogva közeledett felé, amint a fiú megtorpant.
- Ő Sosem-Pihenő-Vadász. Ő is azt szeretné, ha leülnél, és befejeznéd a reggelidet - mondta az öreg. Brian figyelte, ahogy a farkas elkezdett tekergőzni és alakulni. A teste elkezdett púposodni, megnőtt; egy óriási farkas villant fel a szeme előtt. Lassan karjai, kezei nőttek, egy toronymagas ember-farkassá vált. Végül zsugorodott, eltűnt a szőre, egy meglehetősen szép nővé vált.
- Hívj csak Kate-nek - mondta mosolyogva. Fekete bőrdzsekit, farmert, és egy különös agancs-nyakéket viselt.
A lány sietett elkapni Briant, ahogy a fiú majdnem összeesett, és visszavezette az asztalhoz. Utolsóként-Meghaló előszedett egy fémflaskát és az asztalra helyezte.
- Igyál - mondta. Brian nagyot kortyolt belőle. Az ital keserű volt, de ahogy leküzdötte ezt, Brian azonnal jobban érezte magát.
- Oké... hát... farkasember vagyok. Jó. Nagyszerű. Gondolom ez tönkre teszi a társasági életemet. Tudjátok, bezárkózni, ha telihold van...
Kate felnevetett.
- Dehogyis, mi legtöbbször akkor változunk, amikor akarunk. Azonkívül ezt számomra az Újhold jelenti. Te a Félhold jellegű srácokhoz tartozol, azt hiszem. - Az öreg bólintott.
- Csakugyan, Vadász. Brian egy Philodox, a Szent Utak őrzője. Ezért van itt.
- He? És ez tulajdonképpen mit jelent? - kérdezte Brian, még egy keserű kortyot húzva a flaskából. Grimaszolt, ahogy lenyelte, de mire leért, megnyugtatta és jobban érezte magát, mint ahogy eddig. Az öreg elvette tőle a palackot, figyelve az arcát. Semmi felismerés nem jelent meg rajta. Utolsóként-Meghaló leszegte a fejét.
- Nem emlékszel? Mennyi éjszakát töltöttünk el az álmaidban, mint ahogy most itt állunk, ezen a helyen, beszélve neked a Nép Bölcsességéről. - Brian lassan megrázta a fejét.
- Nem... nem, nem tudok semmit...
- Amikor megszülettél a Hold félig telve volt az égen. A jelleged leginkább az ősi utak őrzésére való, a Nép szokásinak és rítusának ismeretére. Én magam is a Nép Útjainak egyik Őrzője vagyok. Ismerem az Ezüst Szöveget; ha tehetem, újra meg fogom tanítani neked.
- Nagyapa, talán emlékezni fog mindenre a fiú, ha elmondasz neki egy keveset... ki van készülve. Én is csak kevésre emlékszem az Első Átváltozásomból. - mondta Kate.
- Mi az az Ezüst Szöveg? Olyan, mint az aranyozott betűk, vagy a platina táblák? - kérdezte Brian. Kíváncsiság töltötte el.
- A Nép feljegyzései... minden Garoué, az egész világon. Itt van, láthatod, a falakba vésett jelekben. Ez egy spirituális hely, az Ezüst Szöveg Kunyhója, és áldott vagy, hogy itt lehetsz.
- Ah, én nem értem... úgy érzem... ahh, mintha egy vadászkunyhóban lennék az erdőben. Mint amit akkor használtunk, amikor szarvasra vadásztunk. Figyeljen, mister, miért nem engedi, hogy elmenjek felhívni az anyámat és apámat, és megmondjam nekik, hogy oké vagyok, és utána visszajönnék és meghallgatnám az összes kedvenc sztoriját. Mit mond?
Kate csúfondárosan mosolygott az öregre, aki nem mutatott semmi reakciót a lány viselkedésére. Egy friss szellő legyezte meg a lángokat a főzőhely alatti tűzben, aztán körözni kezdett Utolsóként-Meghaló feje körül. Ő röviden figyelt a szélre és így szólt hozzá:
- Megértettem. Köszönöm, Sussra. Elengedlek. - Katehez fordult. - Menj és nézz körül a sáncnál. Kevés az időnk! Menj és nézd meg, mit lehet tenni a feltartóztatásukra.
Kate egy szó nélkül bólintott és kilépett az ajtón, majd hangosan becsapta. Visszafordulva a fiúhoz az öreg szigorúan, de halkan beszélt.
- Megtanított apád valaha is, hogy figyelj az idősebbre? Nos, én vagyok az idősebb, és meg fogsz hallgatni! Vagy kipenderítelek a hóba és hagyom, hogy a Sárkány reggelije legyél!
Brian rásandított.
- A micsoda? A sárkány? Az mi?
A pillanat frusztrációja keresztülszaladt az öreg arcán, amit egy csendes sóhaj és egy nyugodt pillantás követett.
- Ez is a történet része, de nem az egész mese. Hadd kezdjem az elejéről, amíg eszed a reggelidet. Látod itt ezt a jelet? Ez az első - a legősibb feljegyzés. Ezt mondja...
Gaia elsőszülötteinek,
Én, a Főnix, egyedül vagyok, az első és az utolsó.
Láttam Luna születését Gaiában,
Figyeltem növekedését.
Fürödtem hatalmában
És a föld repedéseiben láttam
Az Élet eljövetelét.
- Mi ez, a Teremtés Könyve? Ki írta ezt a Szöveget?
Az öreg mosolygott.
- Nem egészen, Brian. Ez a népünk történelme. A Szöveget sok garou vezette az évek során - a legendák úgy mondják, maga a mitikus Főnix írta ezeket a jeleket. Úgy tűnik, a Szöveget a Főnix védi és figyeli. Sokan őrizték ezt a Szöveget a Főnix után, mindegyikük hozzáadta a saját írását, a saját ötleteit. Mindegyik jel emlék, a Szöveg egy része. Ezekben a jelekben szellemek vannak, szellemek, amelyek megtanítják a jelek értelmét.
- Említetted Gaiát. Ki az? Az a görög földistennő?
- Gaia a mi szavunk az Anyára, minden teremtményre. Minden, amit itt látsz, az Gaia. A Föld, a Nap, a csillagok, a világok, itt és az Umbrában - mindegyikük Gaiától való. Minden Gaiától való, még a Szövő, a Vad, és a Sárkány is, akit Féregnek is hívnak.
- És ők kik? Ki... mi... az a Sárkány?
- Ez a részlet elmondja neked, Brian.
A Nagyok, a Celesztinek között
Ott volt a Vad, örökkön változva Változó
A Szövő, örökkön szőve Alkotó
És a Sárkány, örökkön pusztítva Egyensúlyozó.
Aztán a Szövő őrültté vált
És vadászott a Vadra
Begubózta a Sárkányt
Bár a Vad elszökött.
Egyensúly nélkül a Sárkány megromlott
Romlottsággá változott
Teremtésre vágyakozott
És kitárta agyarait,
Hogy elpusztítsa Gaia egészét.
- Mit jelent az - a Sárkány a romlottság? A Sárkány egy szörny vagy hasonló? - kérdezte Brian.
- A Sárkány egy nagyon is valódi szörny és egyúttal egy nagyon hatalmas szellem, amely rengeteg módon testesül meg. A mérgező vegyianyag-mocsarak, a gyermekek kihasználása és molesztálása, a botrányos politikusok: ezek mindegyike lehetne példa a Sárkány jelenlétére és hatalmára, jóllehet az emberi gonoszság gyakran egyenlő bármivel, amit a Sárkány csinál. A Sárkány egy mágikus bestia, akinek hatalmában áll másokat megszállni és így erőt adni neki. A hatalma óriási volt a korai időkben és a Garouk rengeteg csatát vívtak a talpnyalóival akkor is éppúgy, mint most. A Sárkány éhes, és egész Gaiát el akarja nyelni. - Utolsóként-Meghaló kinézett az ablakon. - Most ott van kint. Vár.
- Mi történt utána? - firtatta Brian. - Még mindig itt vagyunk. Miért?
- A Szöveg folytatódik. Gaia általában válaszol minden kihívásra, a maga módján. Nézd, itt...
A Sárkány a Föld fölé emelkedett
Éreztem az árnyéka hidegségét
És, mint Télen, elaludtam.
Hirtelen felébredtem Luna
Ragyogó, bátyjához méltó ragyogására az égen
- Gyere - mondta Luna. - Hozz ajándékot. Gaiának új fiai születtek.
Elmentem oda, ahol Luna világított
Nővére teremtményeire
És majmokat láttam, akik farkasok is voltak egyszerre
És farkasokat, akik majmok is voltak egyszerre
És tudtam, hogy semmi sem mehet
Ugyanúgy, mint régen
És Luna mondta: - Ezek Gaia garoujai. Ők fogják Őt védeni a Sárkánytól, aki éhezik rá.
Megbecsülésemet adtam nekik, mivel ők Anyánk harcosai.
- Hadd tegyem ezt rendbe. Nekünk állítólag el kell menni mérgezett földeket tisztítani, folyókat pucolni, és megakadályozni az amazonasi erdőirtást? Úgy, mint a Bolygó Kapitány? Valami mitológiai bestia miatt? Úgy értem, teljesen egyetértek a környezetvédelemmel, de...
- A Sárkány nagyon valós. Mindenütt ott van a befolyása, nem csak a nyilvánvaló helyeken. Megtanultuk, hogy egy garounak először belül kell legyőznie a Sárkányt, mielőtt reménykedhetne abban, hogy kívül is harcolhasson vele. Te is észre fogod venni, amikor átmész a Beavatási Rítusodon.
- Gyanítom, van erről szó az Ezüst Szövegben.
- Ezek a karcolatok mesélnek az Első Falkáról, és az első Beavatási Rítusról...
Farkas Nagyapa a garou-kölyköket elvitte
Az erdőbe és otthagyta őket
Három hóra, egyedül -
Nyafogtak és harcoltak egymás között
De mikor a Sárkány követői támadtak
Egy akarattá váltak, egy Falkává,
Az Első Falkává, és megölték a Sárkány rémes teremtményeit.
- Hát, a Beavatási Rítus olyan cserkész-dolog, ahol kint vagy az erdőben?
- Nem, Brian. A Beavatási Rítus egy tűzpróba. A legbelső természet és a lélek próbája. Alatta felfedezed a belső éned. Kölyökből, egy ifjoncból, felnőtt leszel, teljesen elismert, mint garou. És megszerzed a garou neved.
- Mint Utolsóként-Meghaló?
Az öreg mosolygott.
- Igen.
- És megtámadott a Sárkány a Rítusod közben?
- Ez gyakran veszélyt hordoz magában, de ez tesz minket erőssé. Ezután köszöntnek, mint új garou. Itt - ez az Első Falka ünneplése...
Eztán Luna átragyogva a fákon, szólt a
Rítus-Ajándékaikért, kapják meg őket:
Ajándékokat kaptak a kölykök, az Első Falka,
Az Öt Égtáj felől
Északról jött az Átlépés Útja
Délről jött az Égető Düh Útja
Nyugatról jött az Alakváltás Útja
Keletről jött a Bölcsesség Útja
És Belülről, Gaia egy darabot
Magából a kölyköknek adott, hogy hordozzák magukban mindig -
Gaia Útját.
- Mik ezek az utak? Mit jelentenek? - kérdezte Brian.
- Nekünk, garouknak, sok mágikus képességünk van, ajándékok az Öt Széltől. Az Északi a szellemvilágba való átlépés útját adta - így tudtam az álmaidban hozzád menni. A Déli Dühöt adott nekünk, amely szörnyű, dühöngő harcosokká tesz, még ha azzal is fenyeget, hogy elpusztít belülről. Szerencsére, mint Philodox, te vagy a legjobban kiegyensúlyozva a Dühben. Nyugatról jött a Változás Útja, a képesség, hogy számos formát vehessünk fel, többek között a fél-farkas harcos-alakot, amelyet mi Krinosznak hívunk. Északról jött a Bölcsességünk Útja. A garouk Bölcsessége két alapon nyugszik: az Ajándékainkon és a rítusainkon. Az Ajándékok mágikus hatalmak; ezek segítenek olyan dolgokat megtenni, mint eltűnni a kereső szemek elől, vagy felismerni az Igazságot, ha halljuk. Ezek Gaia titkai, amelyet a hasonlóan gondolkodók között osztott szét. A Rítusok a mi különleges imáink Gaiához, bár szociális jelentősége is nagy. Ezek a mindannyiunkban meglevő szentségre utaló útjaink. Végül Belülről kaptunk valamit magából Gaiából, amit mi egyszerűen Gnózisnak hívunk.
- Az a Hold-izé honnan jön? - kérdezte Brian.
- Ah. Az Égiszek. Ez a vers beszél róla...
És Luna mondta - Tudjátok hát, hogy ők
Az én gyermekeim is.
Luna gyönyörű bundát adott nekik,
Mindegyik Luna egy arcát mintázta
Hatalmas Luna, vad szívű Luna
Bölcsesség anyja
Ravaszság anyja
Őrület anyja
Sokarcú nő - bár
Egynél többet sosem mutat ő -
Elvitte a garoukat az öt-falú lakjába
És megtanította nekik a legjobb képességüket
Belső Ajándékaikat
És ott volt az Első Falka öt tagja,
Ahrounnak, Galliardnak, Philodoxnak, Theurgának és
Ragabashnak hívva. Keményen álltak Anyjuk Nővérének
Fényében, és tudták, hogy az ő
Hatalma és mágiája velük marad örökre.
- Látod a Hold számunkra nem csak egy égitest. Ő Gaia szépségének visszatükröződése. Ő az eleven változás, minden misztérium forrása, minden szellemek anyja. Mi az Ajándékaink Anyjaként látjuk őt. De ugyanakkor ő az őrület hírnöke, a Düh teremtője. A te égiszed nem csak a születési- fázisod. Sokkal többet jelent. A Ragabashok az utak és ösvények megnyitói; határokat döntenek le, így mások megismerik a saját korlátjaikat. A Theurgák szellemidézők, víziók látói. A Philodoxok a Szent Utak őrzői - közvetítői és bírái népüknek. A Galliardok a holdért-táncolók, bárdok és énekesek, a vadak, akiknek gyönyörű üvöltései széthasítják az éjszakai levegőt. Végül az Ahrounok nagy harcosok véget nem érő bátorsággal, erővel és elhivatottsággal. Te Philodox vagy, a Félhold. Ez az, ami vagy, de ennél fontosabb, ez a te szereped a garouk között.
- Tehát az égiszek olyanok, mint a zodiákus jegyek?
- Nem egészen, de közel jársz. Azt, hogy miként kívánod szolgálni az égiszedet rajtad áll, de emlékezz: a Nép az égiszed alapján ítél meg. Az égiszek tradíciója ősi, magához az Első Falkához nyúlik vissza.
- Akkor mindegyik garou visszavezetheti a családfáját az Első Falka egyik tagjához? - firtatta Brian.
- Igen, így is mondhatjuk. Bár sok törzs származott abból az első falkából.
- Törzsek? Mint az indián törzsek?
- Igen, de közülük csak 13 él jelenleg Gaiában. Az első törzsek közül három örökre elveszett. Itt Farkasok Figyelője, az Ezüst Szöveg egy másik őre beszél róluk.
Sok év elmúlt, és
Az első kölykök párosodtak
Farkasokkal és emberekkel
A vérvonaluk erőssé nőtt
És sok törzset alapítottak
Ahogy elmondták nekem, Farkasok Figyelőjének
Mindegyikük a mély erdőn keresztül futott
És megvoltak a saját útjaik
Az Ezüstagyar, erős, mindnyájunkat uraló
Az Árnyékok Uraival a hátukban
És a Csontok Rágóival a lábuknál
A Fekete Fúriák a Fivéreiktől messze váltak
Anyjuk parancsára
Dühében és Haragjában nőttek
És maguk félrevonultan éltek
Ekkor jött a Düh Háborúja, és
A Nép tengernyi serege űzte a Féreg-medvéket
Messzi északi búvóhelyükre
És így nőtt meg Fenris Vére
A Fianna és Fehér Üvöltők serege
- Mi volt a Düh Háborúja? Egy hatalmas csata a Féreg ellen?
Utolsóként-Meghaló felsóhajtott.
- Volt egy idő, amikor vadásztunk a világ többi alakváltójára, azokra, akik más állatok bőrét viselték. A vérmedvék, a gruahlok vezetők voltak közöttük, akik elrejtették előlünk a tudásukat és egyetértettek a Féreggel. Legalábbis a Szöveg így mondja. A népünk most máshogy vélekedik, lehet, hogy mi voltunk a hibásak. A medvék egyszerűen csak távol tartottak egy erős gyógyszert a civakodó gyerekek kezétől. Szomorú idő volt számunkra, a rossz ítélet ideje. De hadd folytassam...
A Népből néhányan úgy döntöttek
Hogy hosszú útra kelnek,
Követve a tisztákat
Követve a szívüket
És átvágtak a jeges síkságon
És rengeteg embert találtak egy új földön
Ezek a garouk voltak a Croatanok,
A Vendigók és az Uktenák
Később Városok nyíltak a síkokon
És a Nép néhány tagja hátát mutatta
Az erdőnek, hogy a falak mögött élhessen
Mi Város Járóknak nevezzük őket
A Nép körében mindig akadtak
Kik folyvást bámultak
Az éji égre
Egyedül, még falkájukon belül is
És Csillaglátóknak hívták magukat
És magas hegyeken éltek
Én Gaia Gyermekei közé tartozom,
Farkasként születve a népembe,
Akik az Impergiumnak véget vetettek,
Akik az emberekkel békét teremtettek
- Én azt hittem, hogy a farkasemberek igazi emberek voltak, akik farkassá változtak, nem pedig fordítva.
- Garouk születnek a farkasok és az emberek között is. Egy garou eredetét származásként ismerjük. Igen, a farkasoknak is meg kell tanulniuk két lábon járni, mint ahogy mi a négy lábon való futást tanuljuk meg. És van még egy származás, egy a kettő között, amely garouk tiltott egyesüléséből ered. Őket metiseknek hívjuk. Őket megvetik szentségtelen fogantatásuk miatt, és mégis, néhány metis nagy dicsőséget szerzett.
- Mi volt az Impergium?
- Egykoron, a sumérok és az egyiptomiak előtt a Nép úgy tekintett magára, mint az emberiség uralkodóira és pásztoraira. Hitték, hogy képesek megakadályozni a Férget abban, hogy tovább pusztítsa a Földet, ha megbizonyosodnak róla, hogy az emberek népessége nem ér el egy bizonyos számot. Így hát betörtünk az emberek falvaiba, megkerestük a legöregebbeket és leggyengébbeket és szétválasztottuk az embereket, megakadályozva, hogy a magvaikat szétterjeszthessék a szent erdőkben és földeken.
2.rész
-A Gaia Gyermekei voltak azok a garouk, akik dacoltak az öregjeikkel, és az Impergium végetvetéséért harcoltak. Kemény munkával és áldozatokkal érték el céljukat. Most hallgasd a törzsek dalának végét...
A déli törzsünk, a Bunyip-
Hol vannak?
Kiáltottunk át a szeleken
Szellemeket küldtünk a szelekkel
És ők nem felelnek.
- A Bunyip elveszett számunkra, nyom nélkül eltűnt. A Féreg trükkjeinek és saját ostobaságunknak estek áldozatul. A Tiszták közül való Croatanok meghaltak, miközben Gaiát védték a Féregtől. Senki sem maradt meg ezekből a törzsekből.
Vannak mások is a tizenhármak között, mint a Vöröskarmok is, farkasok, akik az emberiségtől távol élnek és gyűlölik azt. Ismertek még a Néma Vándorok, a titokzatos kóborlók. Gyakran ők a hírvivőink és hátborzongatóan pontos jóslatok közvetítői.
A Szöveg megemlítette a Fehér Üvöltőket - a törzset, amely megbecstelenített minket, a törzset, amely elfordult tőlünk a Féreg Odvába, hogy eltáncolja a Fekete Spirált. Most Fekete Spirál Táncosoknak hívják magukat és a Férget szolgálják szívvel, lélekkel és testtel. Én a Vendigók közé tartozom. Te, fiam, a Fiannákhoz.
- Amit csak akarsz. Csak az a hiba, hogy nem értem mit jelent mindez.
- Égiszek, származások és törzsek rengeteg fajtájával fogsz találkozni a falkában, amihez csatlakozni fogsz.
- Falka? A garouk is falkákat alkotnak, mint a farkasok?
- Igen, így van. A falka a legfontosabb számunkra. Nézd ezt a verset...
És én, Ragyogón Fénylő Karom,
A földre borulok sírva,
Mert a falkám halott
És a falkám nélkül senki vagyok.
Nem kívánok karmokat,
Vagy szemeket, vagy karokat, vagy lábakat,
Vagy bundát, vagy bőrt.
Tökéletlen vagyok, semmi vagyok
A falkám halott
És csatlakozni akarok hozzájuk.
- Kissé melodramatikus, nem gondolod? - mondta Brian a homlokát ráncolva.
- Sosem ismerhettél meg egy igazi családot, Brian. A családod szétszakadt, gyűlölettől, haragtól, bizalmatlanságtól és meg nem értéstől telve. Egy falka Gaia családja, saját külön élettel és szellemmel. Valóban, a falka szellemét a totemének nevezzük, és sok totem létezik. Az én falkám toteme Chimera, az Álommondó. A tied lehet Sólyom, vagy Bagoly, vagy Prérifarkas, vagy Fenris. Ki tudja? Annyiféle totem van, ahány hajszálad.
- A... a szeled egy totem? - kérdezte Brian. Az öregember egy másodpercig csendesen nézte Briant, a szemei a felismerés lobbanását keresték, valami jelet, hogy a fiú álmaiban adott tanítások előbukkannak.
- Nem teljesen. Tudod, Brian, szellemek vannak mindenütt körülöttünk. Ebben a házban, a földben, a fákban, a folyókban. Még a városban is; sőt, néhány garou a számítógépekben levő szellemekkel beszél. Az ősi időkben sok szellem megrémült tőlünk. Itt, ez az írás beszél róla...
Amerre jártunk
Az erdő csendes volt
És a szellemek mégis nőttek
Egyedül voltunk, de
Luna, vezetőnk és védelmezőnk,
Megmutatta a szellemekkel való beszéd módját
Saját nyelvükön
És mi szóltunk hozzájuk
Szóltunk az Atyáikhoz és Anyjaikhoz
Nagyatyáikhoz és Nagyanyjaikhoz
Vezéreikhez és bölcseikhez
Összehívták a Szellemek Nagy Gyűlését
Rengeteg ima szállt Gaiához
És Éj-repülô, a holdnélküli,
Elhívta Sast a találkozóra
És más totemek is jöttek
Hogy figyeljenek és beszéljenek a Gyűlésen
Megállapodás született
Békeítélet Gaia szellemei között
Többé nem vadászhatunk rájuk
Megbocsátás nélkül
Viszonzásul megígérték nekünk
Hogy ha megtiszteljük őket szertartással
És tánccal
Ok válaszolni fognak a hívásunkra
Ok élessé teszik halálos karmainkat
És hatalmukat nagyságunknak ajánlják
- A szellem, akit itt láttál, a szélszellem, Sussrának hívják, egy szellem-szövetségesem. Megidézem, amikor az oltalmára van szükségem. Dolgoztunk már együtt a múltban is, és etettem Gaia bennem buzogó forrásából. Ő inkább egy barát, mintsem szolgáló.
- Azt hiszem úgy mondtad, hogy a Theurgák idéznek szellemet. Te hogy vagy rá képes?
Utolsóként-Meghaló elmosolyodott. A kölyök gondolkodik!
- Ismerem a megfelelő Ajándékot. Nem mindegyikünk illik oly tökéletesen az égiszeinkbe. Megtanultam egy kevés Ajándékot innen- onnan a kaernem népétől.
- Kaern? Egy kőkör?
- Nem. Egy Gaiának szentelt hely. Kaernnek hívjuk, mivel az első szent helyeink temetők, más néven cairnok, voltak. De a kaernek jóval többek nekünk. Íme, ezek a sorok egy ősi kaernről beszélnek...
Hosszan és messze utaztunk
A küldötteink üvöltöttek nekünk
Kő és szikla és hó fölött
Egy helyet kerestünk, hogy megálljunk
Magasabbra és magasabbra törtünk
Egykor éber tekintetek figyeltek
Tüzes leheletet, Féreglény- szárnyakat
A holdon átvillanó sötét árnyakat
De álltunk még
A leghosszabb éjben
A hold vékony sarlója kúszott
A legfelső csúcs fejére
És Luna fényében
Szűzi földön
Magasabban mindennél hívtuk Őt
Hívtuk Gaiát kristály üvöltéssel
Ezüst trón, ezüst patakunk
Csavarodva, pusztítva,
Szúrós vizek
Magasabbak még az ezüst hegyek
Erősebb még az ősi fenyő
Hívtuk sorsunkat,
Táncoltunk és énekeltünk
Gaiához szóltunk az éjben
És sötétség jött mindenünnen
Nem féltük a sárkány röptét
Csillag, Szikla, Szél, Folyó
Mind a négyük, a Negyed Holdak
Feláldozták életük e végzetteli éjszakán
Ajándékul adták nékünk legmagasabb Trónusunkkal
Üvöltsünk hát értük is most, ők, kik emlékeznek
Gaia szentelt vidékére
Legyen hát a Féreg ellen vívott háború
Minden Gaia szent kaernjében nagy tett
Az öreg megszólalt:
- Ez az oroszországi Negyedhold Klánját írja le. Az az egyik legöregebb kaern.
- Klán?
- Egy klán garouk egy csoportja, akik egy kaern közelében élnek. - Utolsóként-Meghaló szélesre tárt a karját - Ez a hely a Rejtőző Szél Kaernje, és mi a klánjának a tagjai vagyunk. Tudod Brian, a klán irányítja a kaern erőforrásait. A messzi múltban Gaia ajándékait jelentéktelen dolgokra pazarolták. A Féreg meggondolatlan csatákba csábított minket. Sok háborút elvesztettünk, és számos kaern meg lett gyalázva. És így Gaia rávezette a Népet, hogy egy kaern köré gyűljenek, és irányítsák magukat. Nekünk, garouknak, rengeteg társulásunk van.
- Lássuk csak... falka, származás, égisz, törzs, klán... honnan tudod, kihez, mihez kell lojálisnak lenned? Találgatsz?
Utolsóként-Meghaló elmosolyodott. Ez volt az a kérdés, amit a fiú már ezelőtt is kérdezett, az álom-tanítása alatt. Ez jó jel.
- Nem kell találgatnod. Ez valójában igen egyszerű. Réges-régen a Nép Philodoxa feljegyezte a vezéreink bölcs szavait és egy énekbe foglalta őket. Mi ezt az éneket Litániának hívjuk. Itt, látod ezt a faragást? Így beszél róla...
Sok időnek előtte
Mikor még a sötét uralta a földet
A Nép szétszóródott
Dühösen, háborúztak egymás ellen
Lerohanták mások szent helyeit
Nem volt béke
Garou harcolt garouval
És a Féreg megosztott minket egytől egyig
És felénk kerekedett
A Nép Bölcsessége
Hatalmas volt, ez bizonyos, és
A Nép öregjei
Erősek
Elvezették gyermekeiket és
Gyermekeik gyermekeit
Egy új megismeréshez
Minden Garou Nagy Gyűlése
Lett összehívva
Az Asztal Kőnél
Mind összegyűlt az egész világból
Éjnek idején
Ott ők
Egy Törzs voltak, és ott
A Galliardok elkántálták
Az első Litániát
Napkeltétől napnyugtáig
Ismételték a szavakat
Míg minden jelenlevő emlékezett rájuk
A Farkason kívül csak három bestiát engedtek figyelni
Ők voltak
Gyík, aki emlékezett minden szóra,
Holló, aki megértett minden szót,
És Prérifarkas, aki megtartotta magának a szándékait
Elmondatott, hogy a végnapokban
Gyík, Holló és Prérifarkas visszatér,
Hogy emlékeztessen, hogy tanítson és, hogy megszegje a Litániát
Mivel a garouknak olyan szilárdnak
És olyan örök-változónak kell lenniük, mint a Holdnak
- Hogy jutottak el a garouk egy helyre az egész világból? Sokat futottak?
- Nem, Brian. Történetesen a Nép akkoriban elfuthatott volna a világ egyik feléről a másikig, ugyanis abban az időben a földek mágikusan közelebb álltak egymáshoz. De nem, létezik egy utazási mód a kaernek között; ezt a módszert Holdhídnak hívják. Egy időben Holdösvényeknek nevezték ezeket, de mi, a modern Nép hidaknak hívjuk, mert felívelnek a szellemvilágba, azután pedig vissza a sajátunkba. Így vagyunk képesek a kaernek között utazni oda-vissza.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem mindegyik garou kedveli egymást. Ez igaz?
- Nagyon igaz, Brian. A törzsek nagy része szükségtelenül veszekszik és az ahrounok mindig gondolkodás nélkül megtámadják egymást. Ez a bennünk levő Düh Ajándéka miatt van. Néhányan azt mondják, hogy a Féreg adott nekünk Dühöt, saját magunkat téve ezzel önmagunk legveszedelmesebb ellenségévé. Biztosak nem lehetünk ebben, de a Fekete Spirál Táncosok a bizonyítékok rá, hogy ez részben igaz. Elveszítünk minden önuralmat, amikor a Dühünk felülkerekedik rajtunk. Gyilkológépekké válunk, óriás teremtményekké borotvaéles karmokkal, gyorsabban mozogva, mint amit a szem látni bír.
Az öregember lehajolt és kinyitotta a tűzhely ajtaját. A lángok forrósága keresztüllövellt a szobán.
- Mint a tűz, Brian, hasznossá kell tenned a Dühödet, nem pusztítóvá. Meg kell tanulnod mérsékelni, nem pedig egyszerűen elfojtani. Ha nem tanulod ezt meg, a Düh felemészt. - Még egy hasábot rakott a lángokra, ami köhögve és zúgva életre kelt.
- Ez... ez volt az, ami történt... otthon velem? - Briannek hirtelen víziói támadtak, emlékképek villant fel előtte. A szülei a földön heverve kifacsarodott testtel. Az a valami löttyedten lógó bőrlebernyegekkel göcsörtös karjai alatt, rá vigyorogva, suttogva és gügyögve neki. Emlékezett a lelkében égő tűzre és emlékezett a mozgásra, szélnél is sebesebb mozgásra. Kinek a vére volt a kezén?
Uolsóként-Meghaló bólintott.
- A Dühöngésed menete meg az életed, és a Nép beszélni fog rólad ezért.
- Miért? Mit tettem? - Brian remegett, a sokk lehatolt a lelke legmélyéig. A szülei halottak! És semmit sem tehetett, hogy megmentse őket!
Utolsókét-Meghaló tenyerébe vette a fiú kezét. Brianen a nyugalom hulláma söpört végig. Az öreg bütykös ujjai megszorították Brian fiatal ujjat, és a fal felé vezeték őket.
- Érintsd meg őket, Brian. Benned vannak. Érintsd meg őket és ismerd meg az igazságot.
Bánat, fájdalom
Halál, pusztulás
A Féreg fölénk száll
Semmit sem tehetünk
Halált lövő puskák
Mancsot törő csapdák
Semmit sem tehetünk
Harapd el a fájdalmat
Találd meg az ifjakat
Jegyezd fel tetteik
Az utolsó napokban
Csinálnak maguknak
Hoznak majd ránk
Nagy Dicsfényt
Találd meg az ifjakat
Figyelj rájuk
Figyelj jól
Messze hangzó szavaikra
Találd meg az ifjakat
Hallgasd a beszédük
Hoznak majd nekünk
Bölcs szavakat
- Igen. Bölcs szavak. Hallod magadban a Bölcsességet, Brian?
- Úgy... úgy érzem, mintha lassan ébredeznék... mint egy hosszú álomból.
- Folytasd, Brian. Folytasd a jel olvasását.
Találd meg az ifjakat
Mielőtt elvesznek
Mutass nekik jó utat
Mutass nekik igazat
Készítsd őket
A Féreg ellen
Készítsd őket
Fel magukért
Találd meg az ifjakat
Edzed szellemük Tanítsd őket
Becsületre
Bölcsesség, Dicsőség
Becsület, nagy Hírnév
A még nagyobb tettekért
A sötétben
Megjelöljük őket
Amikor az utolsó garou
Is halott lesz
Senki sem mondja
Nem volt harc
Fogainkat s karmainkat
Mártjuk majd azokba, kik
Gaia éjében megbújnak
Az utolsó korszakban
Figyeld a végjeleket
Figyeld az Éj
Uralmát
- De semmit sem csináltam! Már halottak voltak - a szüleim már halottak voltak! Miért adna ez nekem Dicsőséget?
- Lemészároltál egy Fekete Spirál Táncost, Brian. A karmaid élesek és őseid szokásai a véredben folynak. Dicsőség száll rád.
- Miért nem sikítottak? Miért nem futottak? - könnyek gördültek végig Brian arcán; az öreg felé fordult és a vállára borult. Ahogy Brian zokogott egy falat érzett szétporladni az elméjében.
- A Delírium. Nézd itt...
Brian megérintette a vésetet és a szavak folytak, hívatlanul, az elméjébe.
Az első idők bűnei
A büszkeség bűnei
Mi hoztuk az éji-félszet
Anyák rejtik gyermekiket
Gyermekek az öregeket
Figyeltek és vártak
Egyedül a rejtekükben
A harcosok harcoltak
És mindannyian meghaltak
És semmi sem volt képes
Véget vetni
Az Impergiumnak
Mi hoztuk az éji-félszet
Rémülettel teltek el
A gyermekek és gyermekeik
Sok tél múlt el és mi
Ott voltunk mindegyik alatt
Mi hoztuk az éji-félszet -
Őzt-áthatót
Nem voltak képesek
Sikítani sem mozdulni
Nem emlékezek
Létünkre
A Delírium
Őket is elérte
Most is eljön
Éj-félsz örök
Kétlábúak félve futnak
Előlünk
Harc-alakban
Crinos fél-farkasként
A Delírium
Legyűri őket
A múlt bűnei
A büszkeség bűnei
A Féreg a félelmüket
Szívük ellen fordította
Mi hozzuk az éji-félszet
Köztük élve
Nem ismernek
Külön mindig
Nem szerethetjük
Nem maradhatunk velük
Mindig, mindig
Éj-félsz jön
Brian reszketett, a sírás már szabadon tört fel belőle. Ajtócsapódást hallott, egy szélfuvallat megborzongatta a testét. Az öreg vigasztalta, de közben csendesen Kate-tel beszélt egy Brian számára ismeretlen nyelven.
- Jönnek, Halálmedve-rhya. A sánc elesett.
- Nyitok egy Holdhidat, Sosem-Pihenő-Vadász. Át fogsz rajta menni. Követni foglak. El kell égetnem ezt a kunyhót. Sosem szabad megszerezniük ezt az információt.
- Ennyi bölcsesség elvesszen, Öreg? Porig égetve? Ez nem történhet meg.
- A tudás az ifjú Brianben van. Benne nyugszik, és most már ismeri. A Szöveget a szívében hordja.
Brian felnézett:
- Ahogy mindig is volt, Utolsóként-Meghaló - mondta, a garou szavakat mintha transzban ejtette volna ki.
Kint a szél süvöltött. Mániákus nevetés hallatszott be távolról, a kecskefejő "whoop-whoop-whoop" hívása.
Utolsóként-Meghaló a kis szoba közepe felé lépett és lehunyta a szemét. Lágyan zümmögve hívta Főnixet, a kaern totemét. A totem elkezdte megnyitni a Holdhidat.
Brian lenyűgözve figyelte, ahogy egy opálos fényű gömb emelkedett ki a talajból. Nézte ahogy nőtt, míg nagyobb nem lett Kate-nél, teljesen betöltve a szobát. Szél tört be rajta, meleg, nyirkos szél. Kate haragosnak látszott, majdhogynem dacosnak, mielőtt lehajtotta a fejét és belépett a Holdhídba. Aztán a gömb összezsugorodott és eltűnt.
- Még egy dolgot meg kell tanulnod, Brian. Tudnod kell, hogy a te kötelességed, mint a Szöveg utolsó Őrének, hogy erről a napról megemlékezz - Utolsóként-Meghaló keményen Brian szemeibe nézett. Brian különös késztetést érzett, hogy engedelmeskedjen az embernek, mintha az apja lenne.
- Beszélni fogsz arról a napról, amikor Utolsóként-Meghaló meghalt. Beszélni fogsz arról, miként maradt hátra, hogy megtegye végső kötelességét Gaiaért. Te fogod megírni ezt a szöveget.
- De - de én azt hittem, te nem halhatsz meg az utolsó napokig! - sírt Brian.
Utolsóként-Meghaló megragadta Brian karját.
- Ezek a végső napok, Brian! Emlékszel az Apokalipszis Faragására?
Ezek a végidők
Mikor a Féreg felemelkedik
Gyűrűzése végső békét hoz a földre
És garou garouval fog harcolni
Amikor az emberek vadásznak ránk
Furcsa Szövő-teremtésekben
Amikor halál követ minket
Mint egy éhes medve
Meg fogjuk ismerni a végjeleket
A Nép száma megcsappan
Nem lesznek elegen, hogy törődjenek
Rendesen a kaernekkel
Az elveszett kölykök meg fognak halni
Vagy a Féreg veszi el őket
És számos vízió
Teljesedik be
Őrizd eme jeleket jól
Jelöld meg a végidőket
Eljönnek
Eljönnek
- Mi Apokalipszisnek hívjuk. Itt van. Ezek a végső napjaink. Ki tudja mikor következik be a Féreg végső csapása? Addig csak reménykedhetünk és folytathatjuk a harcot.
Kint süvöltött a szél; hófelhők sötétíttették el az ablakokat. Az egész kunyhó recsegett a vihar közepette.
- A szelek visszatartják őket, de a Fekete Spirálok idáig követtek bennünket. Nincs elég garou ennek a helynek a védelmére. Így hát biztosnak kell lennünk, hogy nem fog a kezükbe kerülni. Ezért maradok. Jegyezd fel, ami történt! A Népnek szüksége van a versedre.
- Nem hagyhatom, hogy itt maradj meghalni! Szükség van rád. A Népnek szüksége van a bölcsességedre.
- Most már ismered minden bölcsességemet, fiú. És többet is, mivel a bölcsek vére folyik az ereidben. Tudni fogod, mit tegyél, amikor eljön az ideje. Lehet, hogy te vagy az utolsó Szövegőr. Most menj!
A holdhíd ismét megnyílt Brian mögött, de ő csak alig érzékelte. Figyelte, ahogy Utolsóként-Meghaló egyik benzines kannát a másik után felnyitja, és szétlocsolja a folyadékot a száraz fára.
Az öreg a tető felé nyújtózott. A teste meggörnyedt, kicsavarodott és megnőtt, a harci-alakba, crinosba változott. Megrémítette volna Briant, ha nem lett volna annyira ismerős a számára.
- Menj! És amikor elmész mondd meg az Öregeknek, hogy nevet adtam neked. A Nép Féregnek-Be-Nem-Hódolónak fog hívni. Mivel a Szöveg sosem porlad el, hacsak az összes garou be nem hódol neki.
Brian tétovázott, kezei a holdhíd sima oldalán nyugodtak.
- Menj, a francba is! Mindjárt ideérnek...
Az ajtó egy reccsenéssel forgácsokra szakadt. Két fekete valami véres karmokkal és sárga agyarakkal a szobába lépett nevetve, őrülten nevetve. Megőrjítette őket a pusztítás és a rothadó hús bűze, ami körülöttük terjengett.
Brian, aki megfordult, hogy lássa őket, egy kemény taszítást érzett, ahogy az öregember rettentő erős crinos mancsa átlökte a hídon, messze a pusztulástól.
***
Jegyezzétek meg jól
Ó Gaia gyermekei
Utolsóként-Meghaló
Énekét éneklem én
Ereje nagy volt
Bölcsessége erősebb
A tanítóm volt
Mielőtt Átváltoztam
Láttam az utolsó
Ember végét
"Ezek a végnapok"
Mondta nekem
Mivel meghalt
Gaiát védelmezve
A garoukat védelmezve
És mindazt amik vagyunk
Mivel meghalt
A Litániát védelmezve
A Szöveget őrizve
A bántalmaktól óvva
Jegyezzétek meg jól
Ó Gaia gyermekei
Mivel a nevem
Féregnek-Be-Nem-Hódoló
Oltalmamra bízva
Lett a Szöveg
És Őrei közül
Én vagyok az utolsó.
Ne felejtsétek
Halálmedvét
Utolsónak-Haló nevét
Az Ezüst Szöveg őrét
Ki ezüst lánggal égve ég.
...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
